Oldalak

2013. szeptember 20., péntek

2013. augusztus 19., hétfő

Intellektuális élmény!


Kis vásárlást bonyolítottam és kifelé jövet nagy meglepetés ért!
Már a folyóson gyanús volt az öt nyugdíjas hölgy, akik a keskeny kijáraton egyszerre tuszkolták ki magukat, de a kiskapun való kiáramlás után a kompánia  letáborozott a kapuban, s  így minden kijutást megakadályozott. A hölgyek korát figyelembe véve nem volt min csodálkozni való.
A kijutás eltorlaszolva, álldogáltam és a visszaforduláson, illetve a továbbhaladáson gondolkodtam.
Igen!- ott ért egy fantasztikus intellektuális élmény.
Emberek! Az öt nő mindegyike beszélt,és mind egyszerre!
No, agyi kapacitásom kevés volt ahhoz ,hogy megállapítsam most mindenki egy valamiről vagy különböző dolgokról beszél... A hölgyek tehetségét figyelembe véve, valószínű, hogy különböző dolgokról folyt a szó.
Nem tudom, de legutóbbi információim szerint az ember meghallgatja a másikat, és hozzá fűzi a gondolatait, és most  rá kellett jönnöm ez idejét múlt nézet, főleg a korosabb női nemnél.
Félelmetes agyi kapacitásról árulkodik.

Vagy egyáltalában nem érdekli őket, mit mond a másik fél, ugyanis, ha mondandójuk van, azt azonnal mondják.

2013. augusztus 13., kedd

A Férfiliga a lovagiasságról

A lovagiasság beszüntetése. Maradi fogalmak

"Azt az ellenvetést is halljuk,hogy ha a nő a választójog révén ilyen teljes egyenlőségre jutna majd a férfival,akkor nagyon sokat fogna elveszíteni abból a tiszteletből és megbecsülésből,amelyet a férfi önként nyújt neki az ő lovagiasságával és a mely minden körülmények között minden időtől kezdve a nő oltalmazója és legfőbb erőssége volt,-Ez egyike azoknak az érveknek, amelyet a férfiaknak nem lenne szabad hirdetniök.Nemcsak azért nem,mert ők maguk nagyon is leszállítják a lovagiasságuk értékét ezzel az érvvel,hanem azért sem,mert ők evvel bevallják azt is,hogy ezt a lovagiasságot csak azoknak a nőknek szánják,akik gyöngék,akik rászorulnak az örökös oltalomra, akiket ők évezredek óta szándékosan és tudatosan kiskorúságba juttattak és akiket ő maguk törvényhozási intézkedésekkel és társadalmi berendezkedésekkel állandóan a maguk gyámkodása alatt tartanak.Mi azt hiszük,hogy minden öntudatos nő tiltakozik a lovagiasság ilyen fajtája ellen, mert ha valakivel szemben az ember csak azért lovagias,mert az a maga lábán nem tud megállani,ez minden esetre olyan szegénységi bizonyítvány,amelyre öntudatos nő soha nem akar rászorulva lenni.Ha pedig valaki azért lovagias,hogy a maga önző férfiérdekeit szolgálja, akkor ismét nem követelhet köszönetet azért a lovagiasságáért.
Abból a lovagiasságból,amely a nőt tehetetlennek,kiskorúnak látja,és mely bizonyos külső apró előnyök nyújtásában nyilatkozik meg;abból a lovagiasságból,amely isteninek és angyalinak mondja a nőt,akinek a napot és minden ragyogását az égnek;abból a lovagiasságból,amely túlnyomó részben a férfi sexuális érdekét szolgálja,amely azonban a nőtől elvitatja a képességet minden komoly megfontolásra, közügyekben való részvételre, a közhivatalok betöltésére;ebből a lovagiasságból az öntudatos, emberi értékét felismerni képes nő bizonyára nem kér.Amit a férfi és nő egyaránt megkövetelhet,az a kölcsönös megbecsülés, az érintkezés természetessége,udvariassága és feltétlen korrektsége, az igazi emberi értékesség elismerése, menten minden sallangtól és cicomától, menten minden becéző lekicsinyléstől."

Balatoni gőzhajózás

"Egy évezreden át ugarul állott a magyarnak,
Tétlen pangásban, a gyönyörű Balaton.
Széchenyi jött: a tó megijedt a nagy haladótul,
"Ez megigáz"!mondta s keble felháborodott.
Hasztalan! a hullámzabolázó gőzös előállt;
és a veszteglő tó - haladásnak ered."
             Lőrinc László

Hires mondások

"Szeretem a magyar parasztot.Amit saját eszével be nem lát,azt ugyan semmiféle uraság szavára el nem hiszi."
                                                gróf Széchenyi István

2013. augusztus 7., szerda

Önvallomás





Nem vagyok HÜLLŐ!
Nem ilyen forróságban vagyok a legaktívabb!
Odúlakó lettem mert a tüzű napot nem igazán bírom!

2013. június 23., vasárnap

A Mór


„A Mór megtette kötelességét, a Mór mehet!”
Avagy következzen a szólás huszonegyedik századi magyarázata:
A fehér főnök parancsol a „Nigernek”, aki jó beosztott révén csatákat nyert emberáldozatokat nem kímélve, főnökének a dicsőségére. Ezért a Mór megkapta jutalmát, egy fehér nőt feleségnek.
Ám a fehér nő, miután kielégítette kíváncsiságát, ismét vonzódni kezdett a fehér fajtársaihoz.
A Mór iszlám szokás szerint halállal büntette a megcsalást, csak egyről feledkezett meg, tudniillik a főnöke kereszténységéről, aki a fogat fogért elvet alkalmazta.
Ma a multik korában rengeteg „Niger” mérnök végzi áldásos tevékenységét, megalázva embereket, áldozatukat nem kímélve, sorsukat eldöntve.
És íme, az új világ rendje: miután ők is kiválóan elvégezték dolgukat, ők is mehetnek!
Valóban röhöghet a világ rajtunk! Tényleg megalázott nép vagyunk! Emberi értékeket keresünk, de saját magunk szolgáltatjuk ki magunkat önként és dalolva. Többre becsüljük az etikánál, az erkölcsnél az a kis pluszt, amit anyagiakban a multik mézesmadzagként tartanak az orrunk alá, és közben nem vesszük észre, ugyanabban az országban élünk, mint a letaszított, s ugyanabból a fizetésből kell eltartani a letaszítottat, ha akarjuk, ha nem. Ezért mi kapunk egy kis szabadságnak nevezett valamit!
Mi keresztények, ily módon elmehetünk a Balatonra nyaralni…

2013. május 26., vasárnap

Robert Ludlum aktuális üzenete a mának




Minél jobban változnak a dolgok, annál inkább változatlanok. Ám lehetséges, hogy a történelem a hányingerig ismételgeti ostobaságait, mivel az ember étvágya olyan természetű, hogy mindent behabzsol, és minduntalan visszatér a méreghez, amelytől megbetegszik. Avagy a szülők nemzedékének bűneit az ivadékaik is elkövetik, mert annyira ostobák, hogy szüleik szemet szúró hibáiból sem képesek tanulni. Ki tudja? Egyetlen dologról szól a történelem időtlen idők óta: az ember gyilkol, pedig nincs szüksége áldozata húsára, hazudik, hogy elkerülje a felelősségre vonást, oly mértékben ragadja magához a hatalom gyeplőjét, hogy megszabhassa a társadalmi berendezkedést, szüntelenül a közjó rovására igyekszik gazdagodni, és ebbéli törekvésében rákényszeríti a maga erkölcsét, vagy hitét másokra.

2013. május 16., csütörtök

Taigetosz

Mai elhallás

Azt a sok projekt managert, ha ledobták volna a Taigetoszról ma nem lenne gazdasági válság!

2013. május 6., hétfő

Idézet Deák Ferenctől


Az embereket puszta eszközöknek soha ne tekintsd, bármilyen alant álljanak is. Tiszteld mindenkiben az emberi méltóságot.

2013. május 1., szerda

25 éve


25 éve fiatalok voltunk. Ma öregek vagyunk.
25 éve szocializmus volt. Ma kapitalizmus van.
25 éve a Szovjetunió volt a szövetségesünk, ma Kínát szeretnénk szövetségesnek.

25 éve Szűrös és Pozsgai elvtársak az emelvényen Kádár mögött ülnek. Ma Szűrös és Pozsgai urak az emelvényen Orbán mögött ülnek.
25 éve Martonyi és Járai elvtárs jó MSZMP káder (miniszterhelyettes, stb.) ...volt. Ma Martonyi és Járai urak a Fidesznél jó káderek (miniszter, jegybank elnök, stb.).
25 éve Kövér Laci az MSZMP KB Politikai Tudományok Intézetének politikai munkatársa volt. Ma komcsi gyűlölő házelnök.

25 éve a politikusok kommunista naplopók voltak. Ma a politikusok jól fizetett naplopók. (Orbán első tétele: Csak az én komcsim a jó komcsi.)
25 éve hangulatjelentést készített az MSZMP. Ma Kubatov listát a FIDESZ.
25 éve volt május elsejei felvonulás. Ma van márciusi, októberi tömeggyűlés az Astoriánál, a Kossuth téren.

25 éve Kádár a sakkot támogatta. Ma Orbán a focit.
25 éve reform kommunisták voltak. Ma fülkeforradalmárok vannak.
25 éve senki sem lehetett milliárdos, de mindenkinek szerény elfogadható élete, biztos jelene és kiszámítható jövője volt. Ma bizonytalan a jelened, kiszámíthatatlan a jövőd.
25 éve az ország pénzét úgy osztották el a parlamentben, hogy jusson oktatásra, egészségügyre, a Te és a mi jólétünkre. Ma a gazdagok, a milliárdosok kapják az ország kenyerének javát.
25 éve megbecsülték a tisztességes munkát. Ma az ügyeskedőknek, a csalóknak áll a világ.

25 éve a gyárak, az üzemek, a bankok, minden-minden magyar volt. Ma az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások nagy része a külföldiek kezében van. A magyar gyárakat bezárták, vagy privatizálták, jellemzően a külföldi tőke számára. A legtöbb gyárat azért vették meg, hogy a konkurenciát felszámolják, így a hazai gyárak többségét szétzúzták, bezárták, dolgozóit az utcára tették.
25 évvel ezelőtt volt nemzeti ipar. Ma multik vannak. Volt Ganz Hajógyár, Láng Gépgyár Tungsram, Rico, Pannónia Szőrme. Ma bankok és bevásárlóközpontok vannak a Váci úton.
25 éve volt magyar műszeripar, olyan nagyüzemekkel, mint a MOM, a Gamma. Volt önálló hadiparunk, olyan üzemekkel, mint a Diósgyőri Gépgyár, a Rába, a FÉG, a Danubia. Ma van fegyver a feketepiacon.
25 éve a magyar ruházati iparnak olyan gyárai voltak, mint a Goldberger, a Panyova, a Május 1, a Vörös Október, a Zalaegerszeg, a Keltex. Ma ruházati ipar nincs, de van kínai termék.
25 éve volt magyar cipőipar. A martfűi termék nemzetközileg elismert volt. Ma nem gyártunk magyar cipőt.
25 éve a magyar Ikarus évente 13 ezer autóbuszt gyártott, és a világ élvonalában volt a Szovjetuniótól az USA-ig. Ma nincs, felszámolták, hogy helyébe a német, svéd és más használt buszok jöjjenek.
25 éve a Ganz-MÁVAG vonatokat gyártott a világ számos országának. Ma kínai piac van a helyén.
25 éve Csepel Művek 60 ezer embernek adott munkát. Ma kis kft.-k vannak a helyén.

25 éve az ország vezetése a magyar gazdaságot támogatta. Ma a multikat, a külföldi tőkét szolgálja ki.

25 éve az energiaszektor az állam kezében volt, nem kellett félni attól, hogy lekapcsolják a villanyt vagy nem tudunk fűteni, mert nem tudjuk kifizetni. Ma a privatizált energiaszektor egekig emelt árai miatt az emberek nem tudják kifizetni a rezsit: tavaly 700 000 embertől vontak 30%-ot a fizetésükből a köztartozásuk miatt.

25 éve a mezőgazdaság egymillió embernek adott munkát. Ma alig százezren dolgoznak itt. 25 évvel ezelőtti mezőgazdasági termelésnek most csak egyharmadát termeljük.
25 éve olyan világhírű üzemek jelentették a magyar mezőgazdaságot, mint Bábolna, Mezőhegyes, Nádud­var. Ma ez már a múlt.
25 éve hazánkban 8,7 millió sertést tenyésztettek. Ma ebből csak 4,1 millió maradt.
25 évvel ezelőtt nem tudtuk, hogy mi az a parlagfű. Ma annyi a parlagon heverő, megműveletlen föld, hogy parlagfűből és allergiás betegekből nagyhatalom vagyunk.
25 évvel ezelőtt majdnem kétszer annyi húst ettünk, mint ma. Nem csak azért, mert háromszor annyi tehén és disznó volt, mint ma. Ettünk, mert volt, mert jó volt, s főleg, mert tellett rá, bár ma azzal riogatnak, hogy ez egészségtelen. Ma drága a hús, egyre kevesebb és egyre rosszabb minőségű külföldi húst eszünk. Fogyókúrázunk, mert nincs pénz kajára.

25 éve napi 8 óra munkából elfogadhatóan meg lehetett élni. Ma sokszor 12-15 óra is kevés. 

2013. április 23., kedd

Egy szép igazság Tatiosztól





„A csillagok fényesek, mégsem vetélkednek a napvilággal.

Tanulj meg szerényen tündökölni, mert ez az emberi.
Ami kevés, az senkit sem bánt: mérsékli az irigységet, lecsillapítja a féltékenységet, fékezi a dühöt, a gúnyt, a gonoszkodást, és egyúttal megakadályozza a saját kimerülésedet is. Aki folyton világít, fogy az olaja; a csonkig égett gyertyát a szemétre hajítják. Ügyelj, hogy fényed ne vakítson el senkit: se másokat, se önmagadat.”
(Tatiosz: Tündöklés)

2013. április 20., szombat

Gondolat





All living beings have experience of pleasure and pain, and we are among them. What makes human beings different is that we have a powerful intelligence and a much greater ability to achieve happiness and avoid suffering. Real happiness and friendship come not from money or even knowledge, but from warm-heartedness. Once we recognise this we will be more inclined to cultivate it.

(Dalai Lama)

2013. április 9., kedd

Mértékegység

Mai naptól új mértékegységet vezetnek be a fizika világába!
á*s/l*3
Lefordítva Ádámcsutka mozgási sebessége per liter köbliter
A fiúk elmentek inni!

2013. április 8., hétfő

Média

A hírek világa

Időnként, mint kíváncsi ember, szeretném a világ a tágabb és szűkebb híreit megismerni.Éppen be volt kapcsolva a televízió, és azt mondták a TÉNYEK DÉLUTÁN kezdődik.
Nosza, nézzük!
Miután elmentek a hölgyek, megismerhettem a természet erejét, utána elmentek az urak, mert a hölgyek ismerték meg a gombafajtákat, majd maradtak a csecsemők, akiknek a popóját 40 éve ugyanazzal a törlőkendővel törlik.
Majd következtek az ágy nélküli CELEBEK. A Frizbiből azt is megtudhattam, hogy eme különleges példányai az emberi fajnak, mit is csinálnak az ágyon kívül... Hm.
Fanyar arccal vagy szenvtelenül szemlélhettem azt is,  mennyibe kerül egy egész napos kényeztettetés, és, hogy mennyiért uszikálnak a homos sapiens kiemelt egyedei meztelenül DUBAJ-ban.
Később tájékoztattak arról is,  mit kell innom , mit kell ennem, de legfőképp vegyem-e  meg ezt, vegyem-e meg azt, mert  most minden trendi, ami egy havi bérembe kerül, s  milyen jól járok vele, és mily végtelenül sivár az életem nélkülük, meg azért ropog a fejem (Tényleg, ropog vagy már a dühtől lobog?), mert nem használom mert még nem szereztem be...
De, ha úgy döntenék, hogy ezek után még érdekelne bármi is a világ dolgaiból, akkor inkább lemennék és megvennék egy újságot a tegnapelőtti hírekkel potom 180 Ft-ért, s egészen biztos lehetnék abban is, hogy ezek után percenként nem kellene megkérdeznem gyógyszerészemet arról, árt, nem árt, fáj, nem fáj... STB.
Hát kikapcs!Továbbra sem ismerem a friss híreket, de most már kinek hiányzik?!

2013. március 10., vasárnap

Az ország helyzete 2013 és gazdasági csoda, amire készülünk



A napokban kiderült, hogy Magyarországnak, bár csekély, de volt 65 tonna aranykészlete a rendszerváltáskor. Ezt már az első években nagyrészt eladták majd a maradék 5 tonnából is sikerült még eladni, így 2013-ra maradt 3 tonna, ami egy londoni bank széfjében van, és őrzési pénzt fizetünk érte.
Gyakorlatilag lenulláztak bennünket!
Az országot eladósították!
Okos emberek most kezdik felfedezni azt /amit az első Gyurcsány kormány utáni választáskor már mondtam/, hogy a Gyurcsány kormány készakarva eladósította az országot, és el akarta veszteni a választásokat, hogy a Fidesz megszorításokon keresztül kormányozzon.
Ez a Fidesz mesteri húzásai miatt nem következett be. Mindig akkor húztak elő és nyilatkoztattak olyan embereket, akik elvittek a népszerűségből/Lásd Fidesz egészségügyi miniszterét, vagy Kövér úr akkori kinyilatkoztatásai!/.
Így következett a második Gyurcsány kormány időszaka.
Akkor már azt is tudták, hogy ki tudnak húzni még 4 évet, a végelszámolást pedig egy cégfelszámoló emberre bízták, hisz ehhez értett /Libás!/.
Az államcsőd, amit kaptak, és most azért meg kell, dicsérjem a Fideszt, eddig egészen jól csinálják.
Most már csak a kilábalást nem igazán találják, pedig az orruk előtt van: a HON VÉDELME!
Jól kommunikálható, jó propaganda, és remek befektetés. Lassan indulgatnak ez irányba.
Már írtam, a magyar katonát nincs mivel szállítani ezért kellene a járműipart beindítani / van ráutaló jel, a magyar páncélozott kis terepjáró, a Komondor, teherautók gyártása/.
A magyar katonának nincs mivel lőnie, lőporgyár kellene/Balatonfűzfőt ideadnák az amerikai befektetők, hisz leállították, mert nekik csak a piac kellett, nem a gyár/. Bár magam részéről biztos, hogy nem a Balaton mellé vinném a gyártást, mert a pesti ember számára úgy is csak a Balaton létezik, inkább Sajóbábony lenne a megfelelő hely, hiszen az ottani, meglévő gyár eldugott, és egyébként is gyártott már robbanó anyagot, s a szakember gárda is rendelkezésre áll.
A kézi fegyvergyártást be kell indítani ismét.  Jól eladható a világban/lásd Kalasnyikov/! Megfigyelhető az az érdekes tény, hogy ha bárhol a világon valami konfliktus kitört, ott érdekes módon azonnal volt kézi fegyverre a lakosságnak és méghozzá rengeteg példányban. Hogyan létezik az, hogy egyébként nem kaphatóak az üzletekben ezek a  fegyverek, de ezek azonnal kikerülnek, a lakossághoz, hadd lövöldözzenek csak, méghozzá rengeteg lőszerrel! Mintha osztogatná valaki a fegyvereket! Kíváncsi volnék arra, ha Magyarországon történne valami, hogyan és kitől kerülne az emberekhez, de biztos vagyok benne, hogy nyomban rengeteg kézi fegyver lenne a lakosság birtokában.
És van itt még valami: a gyógyszergyártás /penicillin, antibiotikumok, ideggázok elleni szerek vegyi mentesítő szerek gyártásának/ államosítása. Jelen pillanatban nem vagyunk képesek ilyen termékek előállítására!
Ezért bármely politikus, aki a terrorizmus elleni védelemről beszél ma, az hazudik!
A lakosság ellátásának az újraszervezése!  Anno a rendszerváltás előtt sok olyan raktár létezett, ahol a lakosság jó pár hónapos ellátását biztosítani lehetett /Lisztkészlet, rizskészlet, konzervek, stb./. Ma nem rendelkezünk ilyen készletekkel, nincsenek konzervgyárak, illetve, ha léteznek is, nem igazán nekünk való termékeket állítanak elő. Az állami gazdaságokat is majdnem sikerült szétverni, alig van már területük. Föld nélkül nehéz megtermelni a gabonát.
Ezek feladatok megkívánják, hogy állami tulajdonba lévő gyárakat újra indítsanak. Cukorgyárak, dohánygyárak, konzervgyárak, lőszergyárak, energia-erőművek, vízellátó rendszerek, bizonyos kórházak.
A honvédelem oktatása/Erre is már utaltam./! Akár tetszik, akár nem, be kell vezetni az oktatásba.
Hát ez az a gazdasági csoda, amit el kell indítani, s ez bizonyosan kihúzná az országot a bajokból!

2013. március 7., csütörtök

2013. január 19., szombat

Noé /és az Ő „felelőssége”/

A múltkor feltették a kérdést, miért nem csapta agyon Noé azt a két szúnyogot. Megmentette volna a világot nagyon sok kellemetlenségtől, betegségtől. Mindig az a válasz, mert az élelmezési láncolatot nem szabad megbontani. Hát jobban megnézve a szúnyogok nem tartoznak az élelmiszer láncolatba. Csak mi tartozunk a szúnyogok élelmiszer láncolatába, mert vér nélkül nem tudnak szaporodni. Szóval, Noé miért nem csapta agyon azt a két szúnyogot? De aztán azon is gondolkodhat az ember fia, más állattal megtette-e vajon, s, ha igen, tudnánk-e róla, hiszen ha nem lenne szúnyog, nem is tudnánk róla. Lehet, hogy így haltak ki a sárkányok? Vagy tényleg mesebeli szörnyek? Most a XXI-ik században azzal a meglepő hírrel álltak elő a tudósok, hogy a lapostetű a kihalás szélére került. Vélhetőleg a nők szőrtelenítési akciója miatt. Hát Noé melyik családtagod menekítette át vajon? Nem lett volna akkor könnyebb elintézni? De majd az Új Kor gyermekei elvégzik helyetted ezt a munkát! Lehet, hogy csak egy divat áldozatává válik a lapostetű, de az is előfordulhat, hogy a nők kollektív tudata ítélte halálra!