Sok hír éri az embert manapság. Kiemelnék néhányat.
2010 óta 240000 ember tűnt el az adóhatóság nyilvántartásából.
Ennyi ember nem nyújtott be adóbevallást. Hova lettek?
Na, vajon hova is?A huszadik század elején 3 millió
ember ment ki az országból, kivándorolt.
Ez a folyamat ismét elindult. Szerencsétlen
politikus meg nem érti, mi történik. A kisember válasza pedig az, hogy
elmenekül ebből az élhetetlen országból. Mindig azt halljuk manapság, hogy haza
fognak jönni, hogy haza kell hívni a kint dolgozókat, s olyan körülményeket
kell teremteni ahol, a tudós kutathat, a fizikai –és szellemi munkás pénzt
kereshet. De ez mindig csak duma lesz, és az illetékesek soha nem tesznek majd semmit
sem, mert válságban vagyunk. Mi mindig válságba vagyunk!
Ismerősök dolgoznak kint Angliában, albérletet
fizetnek Londonban, ami köztudottan nem olcsó, mégis megélnek hisz ott az állam
elismeri, hogy polgárának ennie, közlekednie kell. Megtakarításuk is van, na,
nem nagy, de szépen gyarapodik, és minden évben kétszer nyaralnak valahol a
világban egy-egy hetet. Voltak már a Távol- Keleten, megnézték az üdülő
szigeteket és az USÁ-t is. Nos, egy mai fiatal Magyarországon mikor teheti ezt
meg? Csak álmában.
Ők jöjjenek haza, legyenek munkanélküliek és
mondjanak le az üdülésükről, esetleg hetven évesen legyen lakásuk, amikor a
magyar átlag életkoruk szerint még van egy évük, vagy ha nőről van szó, a saját
otthon megszerzése után esetleg még élhet talán 8 évet is. Szüljön három gyereket,
de azok a gyerkőcök ne egyenek, és ne járjanak orvoshoz, mert csak zavarják a
rendelést. Az iskolában már első osztályban tudjanak verset elemezni és a másodfokú
egyenleteket is simán oldják meg.
Ma takarékossági világnap van.
Nekünk, magyaroknak ez is valószínűleg jól fog sikerülni,
mert Németország északi részén a szélerőművek a viharos időjárás miatt jóval
több energiát fognak termelni a rendszerbe. Ezt persze a cseheken, Szlovákián
és Magyarországon kell végig vezetni, hogy elérjen a délebbi, német felhasználókig,
így majd nálunk ez is a túlterheléses áramszünet formájában fog megnyilvánulni.
A magyar fogyasztó így aztán tud takarékoskodni, mert azért sem kap áramot…
Mellékesen a szélerőművek háromszor annyi áramot
termelnek, mint a paksi atomerőmű.
No comment!