Tavasszal a dombtetőn, a fű között

Az őszi erdőben az avar fölött,

Ha bárhol meglátsz, vándor vagy idegen,

Kérlek, ne nézz rám soha ridegen.

Ha már a bűz

Messzire űz

A bokortól,

Hol a portól

Belepetten

Megrepedtem;

Futás közben ne átkozz el,

Inkább egy percet áldozz fel

Rám, ki nyugszom árny alatt,

Gondold el, mennyi árnyalat

És mennyi szín a tetemem,

S a madarakat etetem...

S ha bántaná a szemet a réteken

Csekélységem, melynek sora végtelen,

Gondolkozz el, milyen is a táptalaj,

Miből nő a kövér búza s a paraj?

Bár kutatom

Az utakon,

Hogy egy napon

Félig vakon

(szerencsémre)

Belelépjek,

Legyen az ember vagy állat

Egyik sem emelhet vádat;

Hisz általam könnyül a test,

És bár ez ijesztően fest,

Jusson eszedbe, ha eszel

Szarból lettél, s szarrá reszel!

                                                      Csörsz István     A szar balladája