Röviden a lámaizmusról

A lámaizmus az ősi Indiából és Kína más területéről jutott el a tibeti nemzetiség lakta területekre.

A tibeti kormányzási piramis csúcsán az ország vallási és világi uralkodója Őszentsége a Dalai Láma áll. A tibetiek tehát vallásukat nem tibeti buddhizmusnak mondják, hanem lámaizmusnak. A dalai láma azt jelenti, hogy "a bölcsesség óceánja"; ezt a rangot Tenzin Gyadzo birtokolja, jelenleg ő a XIV. Dalai Láma.

A legmagasabb rangú ember midig Őszentsége, a Dalai Láma. Újjászületését mindig figyelemmel kísérik és különböző jelek alapján választják ki a „következő” dalai lámát. A folyamat neve: Kun dun. A dalai láma távollétében vagy gyerekkorában a Nemzetgyűlést (Gyaltsabot) és a régenst bízta meg a kormány vezetésével. A lámaista egyházban a dalai láma utáni legmagasabb egyházi méltóság a pancsen láma. A lámakolostorokban nevelnek fiúkból szerzeteseket. Mikor valaki láma lesz, mélységesen bölcs ember jelzővel illetik. A lámaistáknak nincs olyan konkrét istene, mint például a keresztényeknek, hanem valamiféle transzcendens erőt ismernek el az ok-okozat mellett, mely nem irányítja azt, hanem átfogja az egész világot, összhangban tartja a dolgokat, értelmet ad mindennek. Megjelennek a buddhizmusban is ismert különböző istenségek, de mégsem lehet ezt többistenhitnek nevezni, mert ezek a lények nem korlátlan erővel bíró mindenható istenek, hanem a görög vagy római istenekhez hasonlóak. Ezek a lények egykor élő emberek voltak, de olyan régen, hogy történetük már legendás. Úgy tartják, ők olyan magas szellemi szinten voltak, hogy nem születtek újra, hanem ott maradtak a szellemi világban, hogy onnan tudjanak segíteni a földi embereknek a tér és idő korlátjai nélkül. Ebben a szellemi-világban - úgy hiszik - vannak jó szellemek, démonok, haragvó istenségek. Ez a régi bon vallásból maradt a lámaizmusban. A démonok nem mások, mint saját magunkban lakozó rossz, negatív érzelmek: gyűlölet, irigység, féltékenység stb..

A lámaizmus igen halálközpontú. A tibeti buddhizmus arra próbál rávilágítani, hogy a halál tudatos és a világon a legtermészetesebb dolog. Nem az elmúlás jelképe, hanem egy sokat rejtő lehetőség a következő életre. A halál tehát csak egy pillanat. Az a lényeg, hogy hogyan éli meg ezt a pillanatot az ember. Az utána következő bardo állapot (köztes lét) két földi élet közti lét, melyben különböző feladatok előtt áll a lélek.  Fontos, hogy a halál pillanatában pedig ne legyen bennünk önsajnálat, aggodalom, félelem stb.

A lámaista ember életében a mantra nagyon fontos. Ez meditáció, a gondolkodás eszköze, a szellem szerszáma lehet egyetlen szótag, rövid kifejezés vagy a szent szövegekből vett rövid idézet. Tibetben és Nepálban van egy igen közismert mantra, ami már nyugaton is igen népszerű. Ez a könyörületesség mantrája: OM MANI PADME HUM [om mani peme hung] Ha ezt ismételgeti az ember, egyetemes szeretetet nyilvánít ki minden egyes élőlény iránt a világon. Tibetben és Nepálban ezt a mantrát úton-útfélen látni; imazászlókon, kövekbe vésve stb. Nagy jelentőséget tulajdonítanak még a mandalának is, amelynek jelentése: kör. Ez egy szent diagram, amelyet a meditáció pszichológiai térképeként használnak. Tibetben tekercsekre festik, vagy a földön színes homokkal készítik el, s később összesöprik, majd folyóba szórják.

A kínai han nemzetiség, és az indiai buddhizmus hatására a lámaista templomok nagy része a kínai han nemzetiség palotaépítészeti stílusának alapján épült.

A lámaista templomok általában monumentálisak, gerendái faragottak. Jó példa erre a Potala Palota, amelyben fényűzően, díszített csarnokok láthatók, és amelynek falait vörösre festették. A vörösre festett falak fehér vagy barna szalagokkal vannak díszítve, az ablakkeretek pedig feketére vannak festve. Mindez még titokzatosabbá teszi a tibeti lámaista templomokat.